„Itt nem állunk meg!” – üzent a kormány a nyugdíjasoknak
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter ismertette, az átlagos nyugdíj 2010-ben 97 ezer forint volt, az idén ez már 242 300 forintra emelkedik.
„A budapesti repülőtér egy stratégiai eszköz, ezért magyar kézbe kell kerülnie” – jelentette ki egy hétfő esti műsorban a miniszter.
„A budapesti repülőtér egy stratégiai eszköz, ezért magyar kézbe kell kerülnie. A kormány elkötelezett, hogy visszavásárolja, mindegy, ki a tulajdonos” – jelentette ki az InfoRádió Aréna című műsorában Nagy Márton gazdasági miniszter az Index tudósítása szerint.
A miniszter hozzátette: az előkészítő megbeszélések már folynak a Budapest Airport tulajdonosával az értékesítés feltételeiről és az árról. Mint fogalmazott, a megegyezés mindkét szereplő számára fontos, és az üzletet az év végére le lehet zárni.
Nyitókép: Shutterstock